Plasztikkártya? Lassan eldobhatjuk az összeset!

0
837
Plasztikkártya? Lassan eldobhatjuk az összeset!
Plasztikkártya? Lassan eldobhatjuk az összeset!

20 évvel ezelőtt menőnek számított, ha valakinek tucatnyi plasztikkártya volt a zsebében, de ez most már a múlté. Az okostelefonok hiánytalanul tudják adathordozóként helyettesíteni a kártyáinkat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre több előnyt is tudnak biztosítani.

A Benefit Barcode Inc. alkalmazásában végtelen számú kártyát lehet egyszerre megjeleníteni, az elfogadóhelyeket szűrten is meg lehet tekinteni, de a platform megmutatja azt is, mennyit spóroltunk meg a kedvezmények kihasználásával.

A kétezres évek elején sokan áhítattal nézték a tévében, ahogy az amerikai filmek főszereplőinek pénztárcája tele volt tömve plasztikkártyával. Akkoriban Magyarországon is az számított menőnek, akinek a zsebeiben ilyen kártyák lapultak, de a trend szépen lassan megfordult. Ma már dinamikusan nő azon vásárlóknak a száma, akik az okostelefonjaik segítségével fizetnek az üzletekben, szolgáltatóhelyeken.

Már nem számít „amerikásnak”

Jáger László, a Benefit Barcode Inc. alapítója arról beszélt, két évtizeddel ezelőtt még sok szakszervezetnek papír alapú, bélyegragasztós tagkönyve volt, mielőtt megkeresték őket. Akkor ezeket cserélték az általuk javasolt plasztikkártya formátumra, ami „amerikásnak” számított. Most viszont ismét trendfordulóhoz érkeztünk.

„Az okostelefonok képesek már arra, hogy tárolják és használhatóvá is tegyék egyben a plasztikkártyákat. Tapasztalataink szerint egyre több cég, illetve non-profit szervezet áll át erre a módszerre itthon is, de előbb csak alternatív megoldásként kínálják fel azt ügyfeleiknek, tagjaiknak, és bár magát a kártyát opcióként várhatóan fenn is fogják tartani, annak létjogosultsága egyre kisebb lesz”

– magyarázta a szakértő.

Példaként említette, hogy amikor elkezdték bevezetni a digitális kártyákat, valamelyik partnerük azonnal élt a lehetőséggel, míg más azt mondta, ragaszkodik a plasztik alapú kártyákhoz, mert elegánsabbnak tartja. Éppen ezért a Benefit Barcode Inc. rendszere úgynevezett hibrid:. Aki letölti az applikációjukat, gyakorlatilag néhány gombnyomással megjelenítheti rajta kártyáit, de akinek nincs okostelefonja, továbbra is élhet a plasztik igénylésével, vagy a virtuális kártyáját akár nyomtathatja is, kivághatja, majd egy bérlettokban is használhatja.

A digitális kártyákat forradalmasítja az új app

A digitális kártyák funkciójukban semmiben nem különböznek a plasztiktól. Ugyanakkor a Benefit Barcode Inc. alkalmazása új szintre emeli a használatukat.

Az applikációban végtelen számú kártyát lehet megjeleníteni. A platform a vonalkód alapján egy felhőből hívja le a partnerek által megálmodott grafikai elemeket a felületre. A tagsági és szolgáltatási szinteket pedig automatizáltan kezeli a rendszer. Ha valaki például havi tagdíjfizetést vállal, akkor a befizetést követően automatikusan meghosszabbodik a kártya érvényessége. Ezzel az adminisztrációs költség és az azzal eltöltött idő gyakorlatilag nullára csökken.

Az app menüjében a felhasználók kártyákra lebontva láthatják, hogy mik az elfogadóhelyek, melyek esnek hozzájuk a legközelebb, hol milyen kedvezményt lehet igénybe venni. Minél ügyesebb egy közösség, annál több előnyhalmazt tud biztosítani a tagoknak.

A rendszer egyik nagy előnye az átjárhatóság. Ha egy kiskereskedő nem csak egy közösségtől fogad vásárlókat, akkor üzletének az adatait a többi közösség tagjai is láthatják, kártyáikkal ott is megtakarításokat érhetnek el.

A platform ezek mellett folyamatosan méri, hogy mennyit spóroltunk meg az igénybe vett kedvezményeknek köszönhetően. Így szerencsés esetben látni azt is, hogy már ezért is megérte kifizetni a tagsági díjat az adott szervezetnek.

Jáger László elmondta, víziójuk az, hogy influenszer marketing platformként is definiálhassák magukat, amelynek segítségével a művészek, sportolók és az általuk reklámozott kiskereskedők számára teljesen transzparens, objektív elszámolást és jutalékbegyűjtő rendszert szolgáltatnak.

A 280 közösséggel partnerségben lévő – kizárólag magyar tulajdonban lévő – Benefit Barcode Inc. vállalatnak már most is 1.2 millió felhasználója van, ezzel a legnagyobb olyan portfólióval rendelkező cég Magyarországon, amely nem valamelyik kereskedőhálózatnak a tulajdona.

Plasztikkártya? Lassan eldobhatjuk az összeset!