A hároméves gyermekek fele már okostelefont használ

Az Y-generációs szülők féltik a gyermekeiket, mégis mobilt adnak a kezükbe

0
765
A hároméves gyermekek fele már okostelefont használ
A hároméves gyermekek fele már okostelefont használ

A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket. A Huawei Techologies Hungary kutatásából kiderül, hogy főként okostelefont, tabletet és notebookot érnek el.

A felmérés az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta. A szülők annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát.

A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját. Ez az idő főként videózásra, mesenézésre és játszásra megy el.

A Huawei legújabb okostelefon-használati szokásokat vizsgáló magyarországi felmérésében többek közt arra kereste a választ, hogyan nevelik gyermekeiket a digitális eszközök használatára azok a szülők, akik már maguk is a digitális kor szülöttei. Mikor találkoznak először a kütyükkel, és mennyi időt töltenek az okoseszközök képernyői előtt az alfa generációs gyerekek?

Mit engednek, és mitől féltik az okostelefont használó gyermekeiket az Y-generáció tagjai? Többek között ezeket a kérdéseket boncolgatta a 2020 januárjában készített reprezentatív kutatás, ahol [1] Y-generációs – 1980 és 1995 születettek – szülők nyilatkoztak arról, miként látják gyermekeik digitális nevelését.

A megkérdezettek legtöbbje kisgyermekes szülő. 34 százalékuknak 0-3 éves korú, míg 24-24 százalékuknak 4-6, illetve 7-10 éves, 18 százalékuk gyermeke pedig 10 éves, vagy annál idősebb.

Később engednék, mint ahogy valójában teszik

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a digitális nevelés kapcsán a szülők a saját maguk által támasztott elvárásoknak is nehezen tudnak megfelelni.

Főként az okoseszközök veszélyeitől és a függőség kialakulásától tartva, jellemzően úgy érzik, hogy később lenne csak ideális megismertetni a gyermekeiket az okoskészülékek világával, ahhoz képest, mint amikor ténylegesen a kezükbe adják ilyen eszközöket.

Ideális esetben 72 százalékuk egyáltalán nem adna okostelefont 5 év alatti gyermeke kezébe. 41 százalékuk pedig csupán 8 éves kor felett tenné ki gyermekét a technika vívmányainak.

Érdekesség, hogy kis arányban ugyan, de a felmérésben résztvevő szülők 2 százaléka már 1 éves kor alatt elkezdené a gyermek okoseszközökhöz „szoktatását”.

Példamutatás: anyuék a gyermekek mellett is sűrűn telefonoznak

A most 4-6 évesek csupán 10 százaléka nem találkozott még okostelefonnal, notebookkal, vagy tabletettel, míg a 10 évesnél idősebbek közül már nincs olyan gyermek, aki ne használt volna élete során legalább egyszer ilyen eszközt.

A felmérésből kiderült, hogy mindössze a szülők 17 százaléka várt legalább az iskoláskorig, és 7 éves korában vagy később ismertette meg gyermekét az okoseszközökkel.

Összességében a válaszadók több mint 20 százaléka mondta azt, hogy gyermeke még egyáltalán nem találkozott okoseszközzel. Az ő gyermekeik jellemzően a legfiatalabbak köréből kerülnek ki.

A szülők harmada elsősorban azért ad okoskészüléket gyerekének, mert minél előbb meg szeretné ismertetni vele a technológiát. 28 százalékuk viszont azért, hogy ne maradjon le kortársaival szemben. Indokként szerepelt az is, hogy a szülők nem szeretnék, ha gyermekük „kilógna a sorból”.

A felmérésben résztvevő szülők többsége gyermeke társaságában is rendszeresen használja okostelefonját függetlenül a gyermek életkorától. Mindössze 6 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben mellőzi a telefonhasználatot gyermeke társaságában. Többségük fél és 1 óra közötti időintervallumot használja készülékét gyermeke mellett. 4 százalékuk 5 óránál is többet tölt kütyüjével.

Olcsóbb okostelefonnal szoktatják a szülők gyermekeiket a technológiához

A megkérdezettek gyermekeinek 77 százaléka használ otthon valamilyen okoseszközt. Ez legnagyobb arányban okostelefon, míg a szülők 23 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem ad ilyet gyermekei kezébe. Amíg nem rendelkeznek okostelefonnal – amely főként a kisebb korú gyermekekre jellemző – a szülő okostelefonját kapják meg, átlagosan napi 1 órát használhatják az eszközt.

Jellemzően otthon és utazás közben használják a szülők készülékeit a gyermekek, akiket legnagyobb számban valamilyen rajzfilmmel, videóval foglalják le ez idő alatt.

Az Y-generációs szülők gyermekei közül 31 százaléknak van saját okostelefonja. Többnyire 8 év alatti gyermekekről van szó. Ezek az okostelefonok általában kisebb értékű, jellemzően 50 ezer forint alatti készülékek. A szülők nem tartják célnak azt, hogy prémium kategóriás telefont kapjanak gyerekeik. A felmérésben szereplők gyermekeik 4 százalékának olyan telefonja van, amely 100 ezer forintba, vagy annál többe került.

Több okból is félti gyermekét az Y-generációs szülő

A megkérdezett szülők a digitalizáció árnyoldalait is érzékelik. 72 százalékában már felmerült, hogy az okoseszközök káros hatással lehetnek gyermekeikre. Elsősorban a függőséget, valamint az erőszakos tartalmak megjelenését tartották veszélyesnek az okoseszközök használatát illetően. Mi több, a gyerekek 22 százalékánál már tapasztaltak okoskészülék-függőségi jeleket.

Cél a tudatosabb nevelés és kapcsolat

„Szeretnénk jobban megismerni felhasználóink digitális szokásait, legyen szó gyermekekről, vagy felnőttekről, és utóbbiak esetében egyben segíteni is szeretnénk abban, hogy szülőként megfontolt döntést hozzanak akkor, amikor okoseszközt adnak a gyermekeik kezébe”

– mondta a kutatás elkészítésének okairól Trubek Zsuzsa.

A Huawei Technologies Hungary pr-menedzsere kiemelte, hogy az elmúlt években több ízben végeztek felmérést az okostelefon-használati szokásokról, ugyanakkor nem készült még olyan felmérés Magyarországon, amely kifejezetten a digitális korba született Y-generáció szokásait vizsgálja. A kutatások eredményeire építve pedig a Huawei olyan eseményeket és kampányokat szervez, amelyek felhívják a figyelmet a készülékek tudatos használatára.

„Kutatásunk apropóján a közeljövőben mélyebben foglalkozunk majd az Y-generációs szülők aggodalmaival és motivációival, és igyekszünk mankót adni a megfelelő digitális neveléshez is”

– tette hozzá Trubek Zsuzsa.

[1] A felmérés Trend International Market Research készítette 2020 januárjában N=300 A minta 24-39 évesek (az 1980 és 1995 között születettek) körében országos és reprezentatív településtípusra, régióra.

A hároméves gyermekek fele már okostelefont használ