Grafikai teljesítmény növelés, teljes képernyős gesztusvezéslés, hatékonyabb akkumulátor energiafelhasználás. Már 80 millió Huawei-okostelefonon elérhető az EMUI 9.

Június elejére világszerte már 80 millió okostelefonra érkezett meg a Huawei új felhasználói felülete.

Az EMUI 9 frissítés a szoftver 8-as verzióját váltja fel a gyártó 2016 és 2018 között bemutatott készülékein.

Az elmúlt évek sikerszériáinak okoselefonjain a frissítésnek köszönhetően többek között olyan funkciók lesznek elérhetőek, mint a grafikai teljesítményért felelős GPU Turbo 2.0 és a teljes képernyős gesztusvezérlés.

A hónap végére az EMUI 9 kezelőfelület-frissítés várhatóan 100 millió felhasználó készülékén működik majd.

A Huawei Technologies június 3-án régebbi készülékei számára is elérhetővé tette a gyártó Android-alapú kezelőfelülete, az EMUI 9 legújabb verzióját.

A szoftverfrissítés kifejezetten a gyártó utóbbi három évben bemutatott sikerszériáinak okostelefonjait érinti, és június végéig akár 100 millió okostelefon-felhasználó készülékére érkezhet meg.

Az EMUI 9 frissítés június 3-tól folyamatosan válik elérhetővé a Huawei készülékekre.

A gyártó P20 és P10 sorozata, a Mate 10, a Mate 9, valamint a Nova 3 szériája mellett a Mate 20 Lite és a Mate RS készülékek is megkapják a szoftver update-et.

A kezelőfelület megújulása a Huawei-okostelefonok esetében nem csak a dizájn terén hoz fejlődést: az EMUI 9 a jobb felhasználói élmény érdekében közel 10 százalékkal csökkentette a konfigurációs elemeket, valamint lehetővé teszi az okostelefonok kényelmes egykezes használatát is.

A szoftverfrissítésnek köszönhetően a gyártó régebbi okostelefonjain is elérhetővé válik:

  • a teljes képernyős gesztusvezérlés,
  • a GPU Turbo 2.0, amely a készülékek grafikai teljesítményét növeli majd,
  • valamint a készülékek akkumulátorának energiafelhasználása is hatékonyabb lesz általa.

Magyarországon az alábbi Huawei-készülékeken elérhető az EMUI legújabb verziója:

P széria Mate széria
Huawei P20 Pro Huawei Mate 20 Lite
Huawei P20 Huawei Mate 10 Pro
Huawei P10 Plus Huawei Mate 9
Huawei P10  

 

A kezelőfelület frissítését az okostelefon-tulajdonosok a megszokott módon, a Beállítások/Rendszer/Szoftverfrissítés menüpont alatt érhetik el Huawei készülékeiken. Amennyiben a frissítéshez a felhasználóknak segítségre van szükségük, a Huawei szakképzett eladói a gyártó szervizközpontjaiban, a Huawei Pop-Up Store-ban, valamint az Experience Store-ban is rendelkezésükre állnak.

Huawei telefonod van? Jó eséllyel ez Téged is érint!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét