Itt az Android 8.0 OREO
Itt az Android 8.0 OREO

Tegnap este a Google útjára bocsátotta a legfrissebb Android mobil operációs rendszerét, amely az Oreo keksz után kapta az azonosító nevet.

A Google következetes az elnevezésekben, tartja az édességek kezdőbetűjét alfabetikus sorrendben felhasználó besorolás neveket. A Nougat után jött az Oreo.

A legfrissebb működtető szoftvert a Google saját mobiltelefonjai, a Nexus és a Pixel kapják meg elsőként. Most a gyártókon a sor, hogy milyen ütemben engedik rá meglévő készülékeikre az új operációs rendszert, vagy csak továbbra is az újonnan megvásárolandó telefonok privilégiuma lesz az Oreo.

Kicsit elszaladt a ló a rendszerfejlesztésekkel, vissza kell majd venni a lendületből. Egyeseket meglephet, hogy az egy évvel ezelőtt kibocsátott ’Nougat’ verzió a világban az Android működtetésű mobil készülékeknek kevesebb, mint 15%-ára települt. Egyéb tekintetben még szomorúbb a helyzet. Beigazolódik a korábbi cikk állítása.

A natív Oreo hozzáidomítása minden egyes gyártó saját szájíz szerint megváltoztatott Android rendszeréhez munkaigényes és ezért a fentiek részben érthetők. De csak részben. Az Oreo egyik legnagyobb előnye, hogy a gyártóknak nagyfokú könnyítéseket tartalmaz a fogyasztókat célzó szoftverfrissítések terén.

Felhasználói szinten mivel tud még többet az Oreo az elődjénél?

Az Android Oreo a használókat segíti azzal, hogy a készülékre érkező értesítések csoportokba rendezhetők lesznek és így olvasójuk letilthat kategóriákat, hogy elejét vehesse a közkeletű elnevezéssel illetett „értesítési hasmenés” áradatnak. Korábban egyes alkalmazások egyszerre történő összes értesítése volt csak blokkolható.

Az Oreo lehetőséget nyújt egyes alkalmazásoknak a kijelzőn valamelyik sarokba rendezve ”kép-a-képben” történő futtatására.

Egyéb hasznos fejlesztések:

  • intelligens ’másolás-és-beillesztés’ funkció szövegek és számok rögzítésére
  • a háttérben futó alkalmazások erőforrás-hozzáférése korlátozható, ami a memória leterheltségre és az akkumulátor használtra hat ki jótékonyan
  • szolgáltatás által azonnal indítható programok, amelyek alkalmazásaik egyes résztevékenységét aktivizálhatják olyankor is, amikor az nincs is feltelepítve
  • újratervezett emoji ikonok (igencsak hasonlítanak az Apple által használtakra)

Az Oreo bejelentésének időzítése a Greenwich-i nyári időszámítás szerint tegnap este 19:50 volt, amikor az USA mindkét partján észlelhető napfogyatkozás zajlott le.

Itt az Android 8.0 OREO

Forrás: BBC News

3 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét