Kiderült, hogy jót tesznek a mobilos játékok az időseknek!

App tippek a Doro-tól, tanulásra és szórakozásra

0
898
Mobilos játékok időseknek
Mobilos játékok időseknek

A kutatások szerint kiderült, hogy a mobilos játékok nagy lehetőséget rejtenek az idősek kognitív képességei fejlesztésében. Emellett a magányosság érzését is csökkenthetik.

A magyar lakosság 19%-a 65 év feletti és az előrejelzések szerint 2030-ra minden negyedik ember a 65+ korosztályba fog tartozni. Az öregedés és a vele együtt járó élettani folyamatok egyre több embert érintenek itthon is.

A kutatások szerint azonban nagy lehetőségek rejlenek a mobil-, és videójátékokban, amelyek az idősek kognitív képességeit fejleszthetik, a magányosság érzését pedig csökkenthetik. És hogy mit játszanak az idősek a telefonon? Itt a svéd szenior telefongyártó, a Doro ajánlása.

Az idősebb emberekre ritkán gondolunk az új technológiákra igazán nyitott közönségként. Pedig a 65 év feletti korosztály jóval nyitottabb az újdonságokra, mint azt gondolnánk. Hazánkban, a 60+ korcsoportban az internethasználat 44% körül mozgott egy korábbi statisztika szerint és egyre nő. Az idősebbek leginkább a családdal, ismerősökkel való kapcsolattartásra, valamint információszerzésre használják a világhálót.

Van azonban egy olyan terület, amelyre ritkán gondolunk, mégis számtalan előnyt nyújthat az idősebb felhasználóknak. Az, amely szórakoztat és az agyat is frissen tartja. Ezek pedig bizony a mobilon is elérhető játékok, kurzusok.

Mobilos játékok időseknek

Az idős kor előrehaladtával a fizikai és mentális kapacitások egyre csökkennek, az izmok, csontok gyengülnek, látás és hallásromlás is bekövetkezhet, a mobilitás ugyancsak csökken. A demencia pedig a 65 éven felüli korosztály 10%-át érinti. Ugyanakkor számos kutatás látott a közelmúltban napvilágot, melyek szerint idős korban is érdemes új dolgokat tanulni!

Egy friss kutatás szerint több új dolog egyszerre történő megtanulása növeli az idősebbek kognitív képességeit. Egy amerikai vizsgálatban másfél hónap alatt több új képességet – pl. idegen nyelvtanulást, fotózást – kellett elsajátítani az időseknek. Meglepetésre a résztvevők kognitív képességei már ilyen rövid időn belül is olyan szintre emelkedtek, mint a 30 évvel fiatalabb felnőtteké! Ebből kiindulva elmondható, hogy egy ösztönző környezet és új készségek elsajátítása nagyban hozzájárulhat az idősebb korosztály agyi fiatalodásához, és lehetőséget teremthet a függetlenség hosszabb távú fenntartásához.

Az idős emberek kognitív fittségére szintén jótékony hatással lehetnek az akár mobilon is elérhető videójátékok. Kiderült, ezek is segíthetnek az idősebb generációt mind fizikailag, mind mentálisan fitten tartani.

Mobilos játékok időseknek
Mobilos játékok időseknek

Ebben a felmérésben 140 idős, 77 éves átlagéletkorú embert kérdeztek arról, játszanak e videójátékokkal. Azok, akik rendszeresen vagy alkalmanként játszottak (35%), pozitívabb életszemlélettel, és erősebb szociális képességekkel rendelkeztek, mint a sosem játszók. A non-gamerek körében magasabb volt a depresszió és gyakrabban jelentek meg a negatív érzések.

Kár volna tehát a mobil applikációkat, a videójátékokat, vagy a játékosan tanító programokat károsnak tekinteni, hiszen valójában akár „mentális edzést” is jelenthetnek az idősek számára:

A Doro mobil-app tippjei időseknek agy-tornához és szórakozáshoz:

  • Sudoku
  • Kirakós játék
  • Kártyajátékok, kvízjátékok
  • Sakk
  • Hogyan rajzoljunk?
  • Online színezők
  • Képszerkesztők
  • Tanuljunk nyelvet!
  • Repülőgép szimulátor

Az idősek számára számos ingyenes és hasznos mobil alkalmazás elérhető, melyet ismerőseik segítségével könnyen telepíthetnek okostelefonjukra.

A Doro szenior okostelefonokról további információ: www.doro.com

Forrás:

  • NMHH, 2018 – Internethasználat, éves lakossági felmérés
  • University of California – Riverside, 2019, felmérés – Learning multiple things simultaneously increases cognitive abilities in older adults
  • North Caroline State University, 2013, felmérés – Seniors who play video games report a better sense of emotional well-being

Kiderült, hogy jót tesznek a mobilos játékok az időseknek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét