A Huawei tízmillió Mate 20 és Mate 20 Pro készüléket értékesített világszerte (tehát nem csak Magyarországon) a két termék piaci bevezetését követő első közel öt hónapban.
A gyártó legújabb zászlóshajó-készülékei jól teljesítettek a globális okostelefon-piacon. Elődeikhez képest feleannyi idő alatt érték el az eladási rekordot.
A Huawei tavalyi okostelefon-szériái iránt az érdeklődés Magyarországon is kiemelkedő. A gyártó 2018-ban a piac méretéhez képest hazánkban értékesítette a legtöbb csúcskészüléket a közép-kelet-észak-európai régió országai közül.
Négy és fél hónap alatt tízmilliós eladási számot produkált a Huawei Mate 20 és Mate 20 Pro. Felülmúlta ezzel a korábbi sikerszériák teljesítményeit. Tavaly októberben bemutatott zászlóshajó-készülékei jelentősen megelőzték elődjeiket.
Míg a Mate 10 sorozat tagjai esetében 10 hónapra volt szükség a tízmilliós eladott okostelefonhoz, addig a Mate 20 esetében ez a szám feleannyi idő alatt megvalósult. A tavaly októberi zászlóshajó-széria a kínai és nyugat-európai piacokon, valamint Magyarországon is tarolt. A piac méretét is figyelembe véve a régió országai közül hazánkban vásároltak a legtöbben Huawei-csúcskészüléket 2018-ban.
Richard Yu, a Huawei Technologies vezérigazgatója szerint minden eddiginél nagyobb teljesítmény a vállalat részéről a Mate 20 széria globális sikere. A mérföldkőnek számító eredménnyel kapcsolatban így fogalmazott:
„Köszönjük a vásárlóink támogatását, dicséreteit, elismeréseit világszerte. 2019-ben még több áttörésre készülünk, és alig várom, hogy megoszthassam a technikai fejlődés örömét.”
A Mate 20 széria nemcsak a fogyasztók körében népszerű. Bemutatását követően sorra kapta a felhasználói és szakmai elismeréseket. A mobil világ egyik legjelentősebb eseményén, az idei MWC kiállításon a Mate 20 Pro elnyerte a GSMA (Global System for Mobile Communications Association) legjobb okostelefonnak járó díját.