Mobiltelefon függőség bárkinél tapasztalható, aki a technikának ezzel a csodájával nem csak telefonál. Nehogy azt gondoljuk, hogy a karcsú forma az, ami vonzza a szemet, vagy a tükörsima felület érintése okoz örömöt.
Valójában a viselkedéstudomány vívmányaira reagálunk. Nem tudatosan, hanem tudatalatt az agyunkban.
Ez a befolyásolási folyamat külön foglalatosság lett, ez vesz rá minket a cselekvésre, a ’persuasive science’.
Miben áll ez a befolyásolás?
Agyunkat tréning alá veszi, szokásokat alakít ki bennünk. Sokaknál már feltétlen reflexszé válik a frissítés gomb nyomkodása. Ha jól be vagyunk már dresszírozva, akkor agyunk a reflex végtermékeként várja a jutalmat.
Szöveges üzenetet küldesz? Nem azért teszed, mert annyira fontos vagy a világban, hogy minden szavadat issza a nép. Hanem azért teszed, mert be vagy idomítva.
Elküldöd a szöveget, és vársz. És vársz. És vársz. Nem a konkrét válasz tartalmára, hanem a jutalomra magára, hogy válaszolnak.
Facebook? Hát a jutalom egy ’like’.
Messenger? Hát egy buta ’emoji’.
Twitter? Hát jön egy csiripelés.
Stb.
Stb.
Mert éhezzük a sikerélményt. A jutalmat. Az agyunk már önműködően ad ki parancsot, ’frissíts’!
A neurológiai folyamat úgy játszódik le, hogy mondjuk egy posztolás minimális stresszhelyzetet vált ki, elkezdünk várakozni. Ugyanakkor dopamint bocsát ki a szervezetünk, amelynek során előérzetünk támad. Biztosan fognak válaszolni.
A végtelenített böngészésnek, frissítésnek, üzengetésnek és a válasz hiányolásának a tünetegyüttesét (magyarul szindrómáját) külföldön a FOMO mozaikszóval jelölik, Fear Of Missing Out.
Félelem attól, hogy lemaradunk valamiről.
Ha ebben a szellemben cselekszünk, akkor a jutalom már elvárható.
Ez nagyjából a Félkarú Rabló effektushoz hasonlít. Ha nem rántod meg, azt hiszed valami odavész. A sansz.
Kitűnő példa a twitterezés végtelenített kijelzőpörgetése, hátha végre felbukkan valami.
Persze nem kell magunknak mindig frissítgetnünk, ezt kiváltja a beépített ’auto refresh’ művelet.
Már semmit sem kell tennünk, csak várakoznunk, és bepittyen egy üzenetjelő jel, vagy egy csiripelés.
Kinyitjuk és megvan a jutalom. A tartalom hamar válik mellékessé.
Külön kibontást érdemel a féjszbukkos <<<.
Mögötte az elismertség vágya és a szeretetéhség rejtőzik.
Egyik sem pejoratív fogalmi kör, hiszen az ember így van bedrótozva, számára ezek igen erős mozgatórugók.
A baj forrása a mérték illetve a mértéknélküliség körül keresedő, amikor mindez már káros, sőt kórós.
Az alkalmazások tervezésénél a színpszichológusok sem tétlenkednek. Előszeretettel nyúlnak a piros, sőt vörös színekhez, amelynek megjelenése kulturális hagyományaink szerint kódolt figyelemfelkeltés.
Figyelj! Légy körültekintő! Állj meg!
Ilyenkor az agyban kortizol stresszhormon szabadul fel, és az az érzelmi szükséglet támad, hogy oldjuk meg, szabaduljunk meg ettől a nyomástól. Vagyis reagálunk.
Mást sem csinálunk.
És mindez azért működik nagyszerűen, mert a tudalalattinkban munkál.
Olyan algoritmusokat fejleszetenek ki, amelyek egyre inkább behúznak minket és tudatunk mélységében terjszkednek. A legszebb példa a függőségig elmenő mobiltelefon játékok. Nem tudjuk abbhagyni.
Miért? Mert értéket tulajdonítunk neki, ’már ennyi időt belefeccöltem, csak nem hagyom abba most’.
Időt töltünk a telefonnal folyamatosan. Ami érték, mert idő kell ahhoz, hogy a reklámok megjelenhessenek, hogy elolvassuk, meghallgassunk azokat. Ezért értékes, ha sok időt töltünk el a telefonukkal. Értékes másoknak.
De miért ne lehetne értékes nekünk? Olyan dolgokkal kellene foglalkozni telefonnal a kézben, ami nekünk a jó.
Ez a dolgok neheze. Hogy kiválogassunk azokat, amik az életünket tényleg színesítik, tudásunkat szélesítik.
Hogy a többit – az időfecsérlő telefonos semmittevést – nagy ívben elkerüljük. Hogy ne legyünk mobilfüggők.
Forrás: www.bbc.com
