„Napi átlagban 300-szor nyúlsz a mobilod után. Mi lenne, ha ez az élmény egy kicsit stílusosabb lenne?”
A Hong Kongban és Los Angelesben székelő Native Union márka termékeit azoknak ajánlják, akiknek nem mindegy, hogy mobileszközeik kiegészítőjeként milyen tokot, töltőt, kábelt használnak. A brand története 2009-ben indult, amikor a két alapító Igor Duc és John Brunner véletlenül találkoztak.
Duc és Brunner éppen Hong Kongban dolgoztak egy olyan helyen, ahol a város szabadúszói és vállalkozói gyakran töltötték idejüket. Duc egy bútordesign start upon dolgozott, míg Brunner ipari formatervezéssel foglalkozó, londoni cégén munkálkodott épp. Egymás mellett dolgoztak, gyakorlatilag kizárólag a mobileszközeik segítségével.
“A mobiltechnológiának köszönhetően a munka, a dolgozás régimódinak tekinthető módja teljesen megszűnt. És ez volt az a pillanat, amikor rájöttünk, hogy ez az új valóság, amikor elmosódnak a határok. Elmosódnak a határok a munka és a játék között.”
A mobileszközeiket napi szinten használó fogyasztók a Native Union Apple termékekre gyártott rendkívül eredeti, és ötletes tervezésű kiegészítőiért világszerte megőrülnek.
A márka nem csak akkor népszerű választás, amikor valakinek ajándékot kell vásárolni, a fogyasztók mindennapjait is kényelmesebbé teszi. Az alapítók szerint mobiltartozékok piacán eddig a semmilyen, tömeggyártott műanyagok domináltak. Ehhez képest milyen csodás, amikor egy iPhone tok gazdag, zöld színben pompázó indiai márványból és repülőgép-minőségű alumíniumból készül.
Minden egyes Native Union termék szöges ellentéte a megszokottnak.
Intelligens tervezési részletek, rendkívül igényes megjelenés a finom, nem túl gyakran használt anyagoknak köszönhetően. Ez jellemzi a Native Union kiegészítőket.
Egyik alapító sem rendelkezett korábban ebben az iparágban tapasztalatokkal, de a nemes vállalkozói szellem hatalmát semmi sem győzhette le. A két rendkívül kreatív, idealista pedig mind a mai napig elkötelezett az üzleti kalandok iránt.
„Valójában a mobilunkon keresztül éljünk az életünket, és nem akarjuk magunkat frusztrálni a tartozékok silány minősége vagy nem praktikus kialakítása miatt.” – magyarázza Brunner. Duc pedig hozzáteszi: „Elég nagy volt a minőségbeli különbség egy Apple termék és a tartozéka között. Napi átlagban 300-szor nyúlsz a mobilod után. Mi lenne, ha ez az élmény egy kicsit stílusosabb lenne?”
A Native Union ebből a közös szenvedélyből jött létre.
Létezik jó design és jól elkészített termék.
A modern individualisták számára a Native Union egy stílusos alternatíva. Kombinálják a legjobb minőségű anyagokat, egy használható designnal, megtöltik finom részletekkel, ennek köszönhetően olyan személyiséggel gazdagodnak ezek a tárgyak, ami egészen egyszerűen egy magasabb szintre emeli azt is, ahogy használjuk mobileszközeinket a mindennapokban.
„A mobilkiegészítőknek többről kell szólni, mint puszta funkcionalitás. Ki kell, hogy fejezzenek valamit, ami rólunk, a mi személyiségünkről is árulkodik.” – emeli ki magáról a Native Union honlapján.
A Native Union díjnyertes designer csapatát a francia születésű Fabien Nauroy vezeti, akinek három fő elve van: szem előtt tartja a felhasználói élményt, az anyaghasználatban megjelenik az innováció, miközben odafigyelnek minden részletre. Ennek köszönhetően születnek meg például olyan praktikus tárgyak, mint például a töltőkábel, melyre az adott kollekciótól függő, de mindenképpen szemet gyönyörködtető formájú nehezék kerül, így a kábel ott marad, ahova letesszük. Nem csúszik le a kanapé széléről, vagy az asztal lapjáról.
Melyik Native Union terméket ajánljuk?
Kiemelhetnénk a fenntartható módon kitermelt amerikai tölgyfából készült mobiltokot, de említhetjük a DOCK MARBLE COLLECTION töltő és dokkoló állomásait is, melyet a csodálatos márvány használata tesz még látványosabbá. Tom Dixon Stash kollekciója, vagy a márka legújabb Terrazzo névre kollekciója sem mindennapi elektronikai designkellék.
A Native Union kollekciójának legszebb darabjai Budapesten egyedül a Solinfo Shopban kaphatók.