A digitalizált kígyó a farkába harap és kurzusok ide vagy oda ismét a német Karl Marx kapja a pontot.
A XIX. század derekán nagymértékben elutasítandónak tartották a német társadalomkutató fejtegetéseit. Tárgya az akkor Európában általánosan érvényre jutó tőkés társadalmi rend volt és mindenek előtt annak is a kritikája. Vizsgálata tárgya élve került a boncasztalra és feltárt valósága annyira durva – és egyúttal veszélyes tartalmú – volt, hogy végül Európa nem is tudta megemészteni. Tanai miatt a kutató egzisztenciája került veszélybe és a toleránsabb Angliába emigrált. Akkoriban a britek erős meggyőződéssel tekintették magukat a kontinens szerves részéhez nem tartozónak.
A magyarok sem kímélték Marxot, a kultúrharc a szobrát is elmozdította a Vámház tér épületében. Csakhogy ez 2014-ben történt, és a fenekedés abban merült ki, hogy mindössze pár méterrel odébb tolták.
A digitalizált kígyó a farkába harap: hogy jön ez ide?
Úgy, hogy Marx egyik megállapítása, hogy a tőkés termelés ciklikusan működik, túltermelések és hiányok egymásutániságának a láncolata. Amennyiben a kereslet és kínálat törvénye jut érvényre.
Aki évek óta folyamatosan van kapcsolatban a digitális világgal (pl. számítógépet használ), maga is tapasztalhatta a műveleti memória (legyen ez a RAM) modul árak folyamatosan hullámzó árszintjét.
Ez az integrált áramkörök/mikrochipek egyéb változataira is igaz.
Különös tekintettel az okostelefonnal digitalizálódó világra és arra a hatásra, amit a COVID világjárvány kiváltott.
Gazdasági előrejelzések szerint két évvel ezelőtt egy stagnáló periódusnak kellett volna bekövetkezni. Ehelyett a fellendült otthoni munkavégzés és egyfajta elszigeteltség a kommunikációban a noteszgép, okostelefon stb. iránt megugró keresletet indukált.
Egy bekövetkezett kapacitásszűkítő józan gazdasági döntés hirtelen szembekerült egy nem várt igénynövekedéssel. Mára ez egyértelmű áruhiányban testesült meg. Az autógyártás is emiatt adta meg magát a harcban. Lassan mindenben egy kis chip működik, lásd napfényben ingó/bólogató műanyagvirág. Ha ez így folytatódik, vécére sem lehet kimenni mikroáramkörök használata nélkül.
Az okostelefonok zömét mostanra kényszerűségből olyan SoC központi chip vezérli, amilyen éppen kapható és nem az eredetileg eltervezett (általában korszerűbb) változat.
Samsung telefonba így kerülhet kínai chip
Galaxy A32 egy versenytárs ország konkurens üzemeiben gyártott SoC formájában és így tovább.
Japán és Tajvan hatalmas beruházásokat indít chipgyártásra, és Európa is szervezkedik.
A kilábalás nem várható 2023. előtt és nem lehetetlen, hogy utána térdig járunk a félvezetőkben.
Forrás: www.forbes.hu
A digitalizált kígyó a farkába harap