Sokaknak alapból nem kellemes élmény repülőn utazni, hiszen valljuk be, egy esetleges vihar vagy turbulencia gondolata még az egyébként tapasztalt utazókban is rossz érzéseket válthat ki.
Ennél pedig már csak az tehet rá még egy lapáttal, ha kapunk magunk mellé egy zavaró szomszédot is.
Így csökkentsd a szorongást repülés előtt!
A legújabb statisztikák szerint az emberek jelentős hányada még mindig szorong, ha repülőre kell ülnie. Ha Te is ebbe a táborba tartozol, fontos figyelned arra, hogy amennyire csak lehet, felkészülj az előtted álló utazásra, és minimalizáld annak a kockázatát, hogy újra felülkerekedjenek rajtad a negatív érzések.
Megfigyelhető, hogy már az is sokat segíthet, ha időben érkezünk a repülőtérre, hiszen így legalább attól nem kell tartanunk, hogy lekéssük a választott járatot. A Reptéri Parkoló Centrum ferihegy parkolás szolgáltatása például már előre, online is lefoglalható, így nem kell aggódnunk amiatt, hogy nem érünk oda időben a terminálra.
Ezenfelül megnyugtató lehet az is, ha a repülő középső területén választasz magadnak ülőhelyet. Ezzel a választással ugyanis viszonylag távol lehetsz az ablakoktól, így kevésbé érzékeled, hogy milyen magasan is vagy. Emellett pedig egy esetleges turbulencia is kevésbé érinti a gép ezen területét.
A problémás utastársak
Ahogyan a mondás is tartja, ahány ember, annyi szokás – ez pedig kifejezetten érződik egy olyan repülős utazás során is, ahol több száz ember van akár órákig összezárva. Mivel egy fapados járaton az ülések igencsak közel helyezkednek el egymáshoz, ezért nagy konfliktusforrás lehet azoknak az utazás közbeni használata.
Sokakat ugyanis kimondottan idegesít, ha a szomszédja például mindkét karfát elfoglalja karjával, vagy esetleg a vállunkra borulva alszik egész idő alatt. A kellemetlenségektől persze az sem menthet meg minket, ha esetleg párunk vagy kollégánk ül mellettünk, hiszen elölről vagy éppen hátulról is érhetnek minket atrocitások.
Kifejezetten kellemetlen lehet például, ha a mögöttünk lévő folyamatosan rugdossa az ülésünket, vagy az előttünk lévő túlzottan hátradönti azt.
A hangoskodó utasok
Ha úgy tervezted, hogy a többórás repülőút alatt majd kényelmesen elhelyezkedsz, és alszol egy jót, rossz hírünk van: sajnos ez csak az esetek nagyon kis százalékában lesz lehetséges. Nagyon nagy mázli kell ugyanis ahhoz, hogy ne legyen a közelben egy hangoskodó gyerek vagy kisbaba, illetve hogy ne vegyen körül egy olyan társaság, amelynek a tagjai végig, hangosan beszélve és röhögve töltik el az útjukat.
Az ilyen esetek elkerülése érdekében tanácsos lehet előre beszerezni egy füldugót vagy fülhallgatót, amelyek segítségével nem kényszerülünk arra, hogy végighallgassuk az utastársak monológját.
Elmondható, hogy az emberek többsége egyenesen imád utazni, azonban még mindig sokan tartanak magától a repüléstől. Bár a levegőben töltött időre némileg felkészülhetünk, sajnos egy kellemetlen útitársra nincs biztos recept, ami mindig beválik.