GOOGLE Pixel 6 Pro és Pixel 6 saját TENSOR csippel

Felrúgja a Google az Android fészket

0
980
Google Pixel 6 Pro és Pixel 6 jön októberben

Google Pixel 6 Pro és Pixel 6 modelljeivel az Android gazdacége robbantani fog a maga létrehozta androidos világban. A robbanószer a saját központi vezérlőegység egy csipben [SoC], a neve TENSOR.

Minden év októbere egyenlő a Pixel modellek legújabb változatainak a megjelenésével. Ehhez az időszakhoz igazította mostanában a Samsung a maga S21 FE telefonjának a megjelentetését. Fontos, hogy a hónap hagyományosan Apple iPhone (idén a 13-as?) mobilcsalád legfrissebbjeinek a bemutatkozása is. Az iOS és az Android a politika szép hagyományai szerint osztja ketté a világot, közéje betemethetetlenül mély árkot ásva.

A kérdés csak az, hogy melyik gyártó melyik másikat tekinti igazi konkurenciának, a publicitás frontján igyekezve a saját új termékével a másik tündöklését elhomályosítani.

A Google Pixel sorozat – eddig utolsó tagja a Pixel 5 – akárhány év telik is el, az Android gazdájának piaci sikereket, széles elterjedést és a népszerűséget nem tudta elhozni. Ami aká érthető is, hiszen a Google szoftveróriásként más sportágban küzd, eddig nem volt komoly hardvergyártó háttere.

Mobiljait más gyártóktól tetriszezi össze ennek minden hátulütőjével.

Egy mobil valamennyi fő egységét csúcs technológiát képviselő forrásból összerakva bizonyosan ki is árazta volna magát a piacról. A Gogle elunta a vezérlőcsip tartós hiányállapotot és szakít a korábbi gyakorlattal. Saját SoC kerül a Google Pixel 6 Pro és Pixel 6 mobilkészülékbe.

Google TENSOR SoC
Google TENSOR SoC a Pixel 6 és Pixel 6 Pro lelke

A Tensor csippel a Google egy tekintetben lazít az amerikai Qualcomm SNAPDRAGON processzor függőségen. USA cégként a kínaiaktól a MediaTek DIMENSITY illetve a Huawei KIRIN szóba sem jöhet náluk, esetleg a dél-koreaiaktól a Samsung EXYNOS lehet közös.

Marad a Google Pixel 6 Pro és Pixel 6 telefonoknak a Tensor SoC.

Hasonló trükköt csinált az Apple is, amióta a Motorola együttműködését felszámolva saját ’A’ szériájú csipjeit építi be az iPhone modellekbe. Ettől még vígan vesz memóriát a Samsungtól, optikát és kijelzőt másoktól, stb. Az 5G egységeit például folyamatosan a Qualcomm-tól szerzi be.

A Tensor tudását illetően közel sem nagy durranás, mert a Google valójában a saját AI mesterséges intelligencia műveleteket végző vezérlőrészét teszi bele. Maga a többi SoC részegységet továbbra is valamelyik nagy név fogja gyártani neki, csak az  integrálásban szerepel a Google „társszezőként”.

Maguk a Google Pixel 6 Pro és Pixel 6 telefonok ismét csak ’mainstream’ megoldások, a Tensor procitól még nem lett a Google hardvergyártó. Bő 6 colos kijelző méretek 90 Hz vagy 120 Hz frissítéssel, alapból a Google legfrissebb Android operációs rendszere kezeli a 12 GB RAM-ot és kényelmes méretűek a fix tárhelyek. Két- illetve háromoptikás hátfali kamerarendszerét egy sorban helyezi el, 5000 mAh kapacitású az akkumulátor. Bővítésre SD-kártyának, fülhallgató csatlakozónak aljzat nuku.

Optikai frontoldali ujjlenyomat leolvasás szolgálja a személyi azonosítást. Árról egyelőre nem tudni.

www.blog.google.com

Google Pixel 6 Pro és Pixel 6 saját TENSOR SoC-pel

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét