Manapság már jóval könnyebb nyomon követni a világ eseményeit, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ha belengondolunk, a múlt század elején még csak a nyomtatott sajtó és a “szájhagyomány” volt a hírek forrása.
Az első rádiócsatorna megjelenése jelentősen felgyorsította ezt a folyamatot, majd jött a televízió, és végül napjaink legfőbb hírforrása, az internet. Ma már bármi történik a bolygó bármely pontján, néhány óra alatt bejárja az egész világot, ezt pedig elsősorban a technológiának köszönhetjük.
Rádiós hírek első kézből
Tájékozódni rengeteg oldalról lehet, a MyOnlineRadión a legfrissebb rádiós híreket is megtaláljuk. Ez azért is számít kuriózumnak, mert kevés olyan weboldal akad hazánkban, ami kifejezetten a rádiózással kapcsolatos aktualitásokra összpontosít.
Ezen a portálon böngészve azonban tudomást szerezhetünk például arról, hogy a Klubrádió egyik munkatársa Európánkért díjat kapott, hogy Pachmann Péter társul Gundel Takács Gáborral, és ezentúl együtt vezetik a Jazzy Rádió reggeli műsorát, vagy hogy hazánk egyik legnépszerűbb állomása, a Rádió1 két új frekvenciát is megnyert egy pályázaton.
Ám nemcsak az ilyen, és ehhez hasonló hírekért érdemes rendszeresen látogatni az oldalt, hiszen itt több mint 100 hazai csatorna adása is hallgatható digitálisan, kiváló minőségben. Az olyan plusz funkciókat pedig már nem is részletezzük, mint a műsorújság vagy a korábban játszott dalok címének visszakeresési lehetősége.
Hírműsorok mindenkinek
A legtöbb rádiócsatornán rendszeresen szerepelnek hírblokkok. Ilyenkor a műsorvezető tájékoztatja a hallgatókat a legfrissebb történésekről, nemcsak hazánkból, hanem a világ többi tájáról is. Érdemes figyelemmel kísérni ezeket, pláne ha egyébként nem nézel televíziót, és nem olvasgatod az internetes hírportálokat sem.
A rádiózásban ráadásul az a szuper, hogy csak a hallásodat köti le, a többi érzékszerveddel pedig koncentrálhatsz közben másra, így a hírek meghallgatására sort keríthetsz autóvezetés közben vagy otthon főzés, takarítás alatt is.
Sőt, ha úton vagy, erősen ajánlott hallgatni a rádiót, hiszen a hírműsorokban általában helyet kapnak az aktuális közlekedési információk is, így időben értesülhetsz róla, ha valahol nagy dugó van, vagy baleset miatt nagy torlódásra kell számítani.
Tájékozódás szórakozva
Ha neked a hírblokkok túlságosan unalmasak és szárazak, akkor hallgass talkshow-t, ugyanis itt is rengeteg érdekességet és aktualitást elcsíphetsz! Ezekben a műsorokban a műsorvezetők kötetlenebb, sokszor humoros formában beszélik meg egymással a legfrissebb eseményeket, így voltaképpen az informálódás szórakoztató formában valósul meg.
A legjobb példa erre Balázsék műsora, akiket rengetegen hallgatnak minden hétköznap reggel. A Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Ráskó Eszter alkotta trió minden nap érdekes témákkal készül a hallgatóknak, melyeket sajátos humorukkal fűszerezve tálalnak, így garantált a jókedv.