HTC U11+ a pár napos újszülött neve és ez nem a 11 évesnél idősebb utánpótlás focicsapat. A HTC U11+ profi ligában játszik és minden cselt ismer, és még többet is tud.
HTC U11+ az üdvöskéje azoknak a renegát kínaiaknak, akik azon a bizonyos szigeten laknak. Az IT fejlesztések egyik fellegvára Tajvan. ASUS (alaplap), BenQ (monitor), Foxconn (iPhone). A HTC is ide tartozik a négy nagyba. Voltak jobb és rosszabb napjai is, utóbbiból több. Android referenciatelefonból több modellt is gyártott a Google megbízásából és ez most is így történt, már ami a szoftvert illeti. Mert rajta az Android One fut, amit biztosan 2-3 évig karban fognak tartani a Google jóvoltából. Kis szerencsével az U11+ lett volna a Google Pixel 2 XL telefon. Nagyobb szerencséjére nem az lett, most azt a koreai LG gyártja.
A HTC U11+ hardver terén hozza a legjobbakét, de ezekben a jellemzőkben nem tudott erősebb lenni:
hathüvelykes kijelző – igen
1:2 képarányú méret – igen
Snapdragon 835 SoC – igen
64GB/128 GB belső tár – igen
6GB üzemi memória – igen
microSD kártyahely – igen
f/1.7 rekeszes optika – igen
hátoldali ujjlenyomat – igen
nem cserélhető akku – igen
eltűnt a 3.5mm aljzat – igen
A HTC U11+ több területen viszont kikandikál az élbolyból.
Az egyik a fontos akkumulátor kapacitás, a HTC U11+ 3930 mAh értéke közelít a 4 Ah lélektani határhoz. A hardver és a működtető rendszer finomhangolásából jön ki a végeredmény, jóval hosszabb üzemidőt hozva. Vagy csak az elszabadulni vágyó vadakat tartja kötőféken. Miden esetre a HTC U11+ tudja a Quick Charge 3.0 gyorstöltést, ha hamar kimerülne a hajszában.
A másik kellemetesség az oldalnyomással aktiválható Edge Sense, amire programokat ültethetünk, vagy a segéd jön hangutasításra várva, mint Aladdin dzsinnje. Sokoldalúak lehetünk, ha már a telefon kétoldalú.
A harmadik a hangzás, minőségi hangszórókból kettőt is beépítettek a sztereó térhatáshoz.
Van egy negyedik is, ami inkább marketing, már akinek ez tetszik. A hátoldalon beláthatunk a telefon nyomtatott áramköreibe. A fekete fényáteresztő hátlap anyaga sejtelmesen árulja el, hogy HTC U11+ vezeték nélkül is tölthető. A mágneses gerjedelmet észlelő koncentrikus körcsíkok fogadófelülete egyértelmű.
A hátoldali 12MP UltraPixel 3 kamera nem a szuperek teteje, de kiváló képeket vele is lehet készíteni. A szelfikamera érzékelője felhízott 8 megapixelre és ugyanazt a HDR nagy dinamikájú támogatást kapta a zajszűréssel együtt, mint a hátoldali bátyja.
Kétfajta fekete (az egyik áttetsző hátú) és egy ezüst-kék színváltozatban lesznek kaphatók nemsokára.
[…] tajvani HTC a legújabb okostelefonjával bizony jól odavágott ősszel a nagyoknak (hatalmas akku, oldalnyomás érzékelő tokozás, […]