Mobiltelefon forgalom és nyereség szempontjából a tavalyi év végi adatokat idén májusban már nem lehet elhamarkodott elemzésnek alávetni. A mobiltelefon forgalom és nyereség egymástól brutális elkülönülést produkált decemberig.
Megdöbbentő, hogy a világ nagy márkái közül statisztikai számbavétel szerint – akiknél az eladási részesedés megüti az összforgalom 10 %-át – a dobogóra csak három cég állhat.
Az Apple és a Samsung egyenként 20-20 % alatti részesedéséhez a Huawei zárkózott fel alig több, mint 10 %-os eladási adatokkal 2017 utolsó negyedévében. E három nagynak együtt sem sikerült fenti időszak alatt a világban értékesített okostelefonok felét eladni!
Az elkelt telefonok nagyobb fele kisforgalmú (azaz kevesebb, mint 10 %-os összrészesedésű) vállalatok által értékesített mennyiségekből tevődik össze. Darabszámra vetítve megveri a három nagy összes forgalmát.
Úttörőnek lenni csak kis ideig jó. Még kevesebb ideig lehet annak maradni és ezek a nagy nevek nyalogathatják leginkább a sebeiket.
A világban minden második vevő fittyet hány a milliárd dolláros fejlesztésekre, a milliárd dolláros reklámokra és a milliárd dollárokat érő presztízsre.
Nekik telefonok kellenek és nem büszkélkedni akarnak velük, hanem használni azokat.
Ide sorolódik viszont az a réteg is, aki egyszerűen nem engedheti meg magának a nagy márkák túlárazott okostelefonjait még úgy sem, hogy nem az azévi friss modellt, hanem esetleg eggyel (vagy kettővel) előző modellt szerezne be.
Ide sorolódik azoknak a népes tábora is, akik másod- vagy harmadtelefont vesznek. Ajándék telefont a gyereknek vagy a nagypapinak, hogy bármikor felhívhassák de a telefon ne legyen drága. Ekkor bizony lemondanak a márkás modellekről.
Futják azt a a kört, hogy az olcsó a drága. Lehet, hogy 2 gyenge nem tartós márka telefonjára kiadott pénzből 1 márkásra is tellett volna, és az előző 2-vel szemben még mindig teljesítene.
A brutálisként megjelölt folyamat másik oldala a nyereség.
Az Apple cég a piacmegdolgozásban és a hovatartozás istenítésében mindenkit lealázott. Övé a világ összes eladott okostelefonjából származó összes nyereség nagyobbik fele.
Le a kalappal, mindenkinél jobban ismerik – nem is a telefonok, inkább – az emberek világát.
Piacvezérnek lenni nem könnyű, mert az összes konkurencia a vezért támadja, szorongatja.
Háttérinformációnak az Apple okostelefonjainak eladási átlagára ≈ $800, a Samsungnak ugyanez a mutatója $254, a Huawei mindössze $205-ös szintet ér el, mindenki egyéb $152-t.
Paradox helyzet, hogy a világ 152 dolláros átlagáron bonyolítja le az összforgalom felét és annyit keres csak, mint az Apple cég a világ összeladásainak alig 1/5-ét kitevő darabszámával.
Az Apple egyedüliként a világátlag haszontermelő képességének a NÉGYSZERESÉRE alkalmas.
A kiváncsiság nehezen leplezhető, mit hoz majd a 2018-as év, a belassított műszaki fejlesztési tempó párhuzamossága mit szül az ezer dolláros lélektani határt lépett szupertelefonokkal.
Ki tud piacot megőrizni, ki tud robbantani és – mindig áll valaki a sor végén – ki lesz a vesztes.
Az adatok és az illusztráció forrása: www.statista.com
/Presented material does not serve advertisement purposes and the information given is not ment to generate any revenue whatsoever/