OPPO F15 mobiltelefon a láthatáron

jó középkategÓRIÁS

0
883
OPPO F15 mobiltelefon a januári bejelentésre vár

OPPO F15 mobiltelefon a láthatáron és nemsokára be is jelentik Kínában.

Az OPPO cég a multimédiás szórakoztatás fenegyereke volt 2018-ig. Aztán belátta, hogy a zene, a mozi stb. perceken belül levonul a küzdőtérről, átadja helyét az internetes sztrímelésnek.

A cég át is nyergelt egyik percről a másikra a telefóniára. Itt üstökös sebességgel tör előre, az F9 illetve F11 sikerek után jött az F13 és most itt az OPPO F15 mobiltelefon a láthatáron.

A kínaiak nem babonásak?

OPPO F15 mobiltelefon változatával abban a kategóriában száll be a küzdelembe, ahol többek között a Samsung cég A51, illetve az A70 modelljei a harcosok.

Köztük a processzor-sebességek eltérése sima felhasználónak alig érzékelhető, szinte mindegy melyiknek jobb a specifikációja ezen a téren.

Mindegyikben 8GB a RAM a szintén azonos 128GB tárhely mellé.

A kijelzőik felbontásai is egyformák, egyaránt 1080×2400 pixel méretű és egy-két tized hüvelyknyi eltérés a külméretekben sem igazán érzékelhető előny vagy hátrány.

Mindegyik tud (más-más)  gyorstöltést, amelyek egyformán strapálnak minden akkumulátort.

Viszont a Samsung 4500 mAh fix beépítésű akkuja verhetetlen előnyt ígér hosszabb használati  időt igérve. Az OPPO 4 Ah értéke sem rossz, de itt nemcsak marketing számháború folyik, valós a hátrány. A gyártók nem kínálnak olyan mobiltelefont, amelyik egyszerre minden paraméterében jobb az összes többinél.

Az OPPO F15 mobiltelefon sem vetemedik erre.

Az OPPO csak az A9-es 2020-as jelölésű verziójába rakott 5000 mAh kapacitású akkumulátort. Már saját maga is korrigál azt közölve, hogy az 5000 mAh legalább 4880 mAh értéknek kell megfeleljen.

Amiben nagyobb az eltérés, az a fényképezési képességek. Az OPPO négykamerás hátoldali rendszere előrukkolt a 48 megapixeles fő optikával, f/1.8 értékű érzékenynek mondható rkeszértékkel.

Mellé társul még egy 8 megás portré- és egy 2 megás makróoptika, mindez együtt egy 2 megás mélységérzékelővel társítva.

A szelfikamera kissé visszafogott, csak 16 megapixeles chippel, fényérzékenysége is csak f/2.0 értékű.

A Samsung A70 vetélytárs háromoptikás megoldású de jobb szelfi kamera képességekkel lett ellátva. Viszont az A51-es friss koreai modell már minden optikai mutató tekintetében hozza vagy éppen felülmúlja az OPPO F15 ebbéli képességeit, szelfi kamerája pedig 32 megásra lett növelve.

Ujjlenyomat olvasó egyaránt a kijelző alá rejtve, a csatlakoztathatóság is egyformán USB 2.0 / C-tipus.

Mindegyik képes két SIM-kártya kezelésére, de egyik sem kompatibilis az elektronikus eSIM típussal. Továbá egyik sem képes a még nem mindenhol elérhető 5G hálózati kapcsolódásra. Talán majd az F15 Pro…

A Samsung A51 a legfrissebb modell, rajta már az Android 10-es fut. Ez várható az OPPO masinán is.

Innen kezdve már csak az ízlések és az árcédulák formájában érkező pofonok térnek el. Kinek melyik mennyire fáj, márkahűség kontra pénztárca.

Az OPPO 15 mobiltelefon hivatalosan még nem létezik, bejelentése várat magára cca január derekáig.

OPPO A91 néven Ázsiában már elérhető az F15 modell

Egyes ázsiai országokban A91 modellszámmal már be is jelentették, sőt kapható is.

www.oppo.com/

OPPO F15 mobiltelefon a láthatáron

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét