Samsung Galaxy S10 Lite – megtévesztő elnevezés

kellemes meglepetéssel

0
968
SAMSUNG Galaxy S10 Lite Qualcomm Snapdragon 855 processzorral

Samsung Galaxy S10 Lite – megtévesztő elnevezés a koreai gyártó étlapján, mert az S10 sorozatban tavalyról ott van az S10e.

Amennyiben az ’e’ az ’economy’ kivitelt akarja jelenteni. Az S10e nem kell szégyenkezzen a többiek (S10 és S10+) előtt. Kevés benne a kompromisszum és komoly műszaki jellemzőkkel egy olyan réteget céloz meg, amelyik kifejezetten kerüli a nagyméretű telefont. Gyártója a kijelzőméretet 6 col alatt tartotta (5.8”). Az S10e még ’egykezes’ és könnyű fizikai kezelhetősége a ’Lite’ modellnevet tavaly simán megkaphatta volna.

Volna, mert a Samsung Galaxy S10 Lite megtévesztő elnevezés mellett külön modell. 2020-as megjelenésével gyártói következetlenséget is hozott magával. Nem nagyobbat, mint ahogyan a Samsung az idei év Galaxy sorozat nevének az S11-es helyett az S20-ast adta.

Az S10 Lite inkább húz az S20-as szériához, mint az S10-eshez.

6.7 colos képátlójú sík(!) AMOLED, HDR10+ színvilág, 32 megás szelfi kamera, 48 megás hátlapi főkamera, 128 GB tárhely és 6 GB fedélzeti RAM. Kellemes adatok, a legnagyobb dobás mégis a központi műveleti processzor.

Ebben a tekintetben is hasonlít az S20 filozófiára. Koreából Európába Exynos processzorral mennek az S20 modellek. Ez Samsung fejlesztésű SoC és a koreai piacra szánt hazai telefonokban is ezt teszi. Az USA viszont a telefonokat az amerikai fejlesztésű Qualcomm Snapdragon processzorokkal kapja. Vagyis kapta, mert Koreában

a hazai piacra menő modellekbe idén már amerikai Snapdragon kerül

és ennek analógiájára az Európába szánt modellnél is szakított a hagyománnyal. Qualcomm processzorral lehet végre itthon is Samsung mobilt kapni. Idei első modellje az S10 Lite. Nem is akármilyen az SoC, hanem a Snapdragon 855, amelyik nagyon korrekt és egyedül az 5G-re nincs felkészítve (az a 865-ös lett).

QUALCOMM Snapdragon 855 SoC processzor
QUALCOMM Snapdragon 855 SoC processzor

Ebből fakadóan a műveleti sebesség és a 4G(LTE) adatforgalom is a topon van, nem feledve a kiváló videós képességeket. Az S10 Lite inkább kapaszkodik az S20 felé, semmint hogy egy gyengített S10 lenne.

Az árában sem voltak szerények a koreai dizájnerek, alig marad el az alap S10 árától és csak negyedével olcsóbb az S20 árához képest.

Ezért megtévesztő az elnevezés a Samsung Galaxy S10 Lite.

Az egyértelmű, hogy élvonalbeli képességekkel ilyen áron csak akkor ereszthetik össze a többi ’nagy’ Samsung modellel, ha valahol kompromisszumot visznek a rendszerbe.

Ez az alábbi: műanyag hátoldal, ezért az IP víz- és porállóság szint nem érvényes, lespórolták a fülhallgató kimenetet is. Így a frissen vett mobil dobozában nem találunk fülhallgatót sem. A Super Steady IOS és szép számadatok ellenére a fotók minősége a többi S10-hez képest nem kiemelkedő.

Samsung Galaxy S10 Lite - megtévesztő elnevezés
Samsung Galaxy S10 Lite – megtévesztő elnevezés

Kapunk viszont a Samsungtól szokatlan – 4500 mAh kapacitású – akkumulátort és hozzá gyorstöltőt is. Extra juttatás az ujjlenyomat érzékelő módosítása a korábbi visszajelzések eredőjeként is. Más S10-es ultrahangos leolvasással működik. Az ujjat érzékelő felülete túl kicsi és nem tiszta ujjbegynél megbízhatatlanul működik.

Az S10 Lite biztonságosabb optikai leolvasót kapott a kijelző alá rejtve.

Méreténél fogva az S10 Lite messze nem egykezes telefon. Tudása, formája okán a Note szériával vethető össze, amelyik inkább akar tablet lenni, internetezésre vagy munkára alkalmasan. Az S10 Lite sok paramétere tekintélyes, egy dologban – és lehet, hogy ezért a ’Light’ [Könnyű] elnevezés – különösen  imponáló. Az S10 és S10+ verziókénál nagyobb kijelző és jól megnövelt akkumulátor méret dacára csak 186 g ( az S10+ 175 g) súlya.

Az S10 Lite hosszú netezést ígér a szép nagy kijelzőn és az akkunak hasznát veheti a gamer világ is. Itthon vett S10 Lite mellé árkategóriájában kikerülhetetlen márkavonzerő a 2 éves gyártói garancia.

(képek forrása: www.samsung.com)

Samsung Galaxy S10 Lite – megtévesztő elnevezés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét