Az új év csak kevés esetben számít a divat szempontjából, hiszen ilyenkor sokkal inkább az évszakváltás a mérvadó. A téli trendek nagy része idénre is megmarad, azonban lesznek olyan irányzatok, amik egy kicsit jobban előtérbe kerülnek.
A Skechers márkával például nem lehet mellélőni. A kaliforniai cég 1992-ben kezdte meg működését, amikor még cipőkkel foglalkoztak. Manapság azonban már piacvezetőnek számít mind a sneakerek, mind pedig a sportruházati termékek piacán. A gyártó nemcsak széles palettával rendelkezik, hanem a célcsoportjuk is igencsak tág, így tehát minden korosztály találhat magának megfelelő darabot. Ide tartoznak többek között a Borgo.hu Skechers Arch Fit és UNO cipői is, amelyek tökéletes megoldások erre az időszakra.
Van pár újdonság tehát, amivel számolhatunk a tavasz berobbanása során. A sportos ruhák és cipők 2022-re is tartogatnak némi meglepetést. Lássuk tehát!
A tavasz előtti időszak a divat tekintetében
Bár sokan azt hiszik, hogy a tél végi akciók azt jelentik, hogy az adott darabok már nem lesznek stílusosak, kifutó terméknek számítanak. Pedig a divat kapcsán még mindig nincsen éles váltás egy új esztendőbe lépés során. A téli trendek tulajdonképpen tavasszal is uralkodnak, hiszen ilyenkor még sokszor előfordulhat hűvös reggel, borongós délután, amikor még bizony néhány fazon és minta, illetve szín még mindig viselhető. Pár apró változtatással ismét ragyoghatunk bennük.
Nem kell tehát elköszönni az egyedi Skechers téli ruháktól sem, főleg azoktól, amelyek egész nap melegen tartanak bennünket. A sportos és rövid dzsekiket, a zipzáras pulóvereket, de még a sneakereket sem kell a kispadra ültetni.
Kényelem és sikk felsőfokon!
Az talán senki számára nem lesz meglepő, ha azt mondjuk, hogy ismét vezető szempont lesz a kényelem. Az otthoni gardróbot illetően nem árt beszerezni néhány olyan sportos darabot, mint a mellény, a kardigán, a magasabb szárú cipő, hiszen ezek a legtöbb időjárási viszony között viselhetőek.
A Skechers Uno és Arch Fit modellek
Az idei tavasszal garantáltan sikert arathatunk a Skechers Uno és az Arch Fit cipőkkel, amelyek rengetegféle és fajta változatban kaphatóak. A mosógépben is tisztítható Vivid Memory piros női cipő egy 2022-es újdonság a márkától. A televízió reklámjaiból is ismert darab talpboltozatot tartó, kivehető talpbetéttel rendelkezik, ráadásul kiválóan lélegző felső résszel készítették. A sportcipő tökéletes kényelmet nyújt aktív mozgás közben, de akár egész napos viseletre is alkalmas. Egy igazi klasszikus, ami nem hiányozhat a ruhatárból.
Igazán különleges és egyedi még az Uno 2 Color Waves, ami szintén a 2022-es Skechers kollekció egyik remek darabja. A trendi színátmenetes mintával igazi divatikonná válhatunk. Ehhez szintén tartozik egy Air-Cooled Memory Foam talpbetét és egy Skech-Air légtalp. Ezeknek köszönhetően idén is sikkesek és stílusosak maradhatunk, miközben kényelmes sneakerben mutatkozhatunk.