Kandikáló optikájú mobiltelefonok

most is a gyártók mondják meg mit akarunk

0
1160
Kandikáló optikájú mobiltelefonok

Kandikáló optikájú mobiltelefonok árasztják el a mobilpiacot. A gyártók újabb diktatórikus lépése, látszólag a fogyasztók kegyeiért.

Hosszú ideig az Apple volt a főkolompos. Minden újítás az Apple tervezőasztalról került le és folyamatosan a ’trendsetter’ azaz irányzat meghatározó cég volt. Gondoljunk csak az ujjlenyomat-leolvasó, az arcfelismerő, az érintés mellett a nyomóerő érzékelést is bevető, és sajnos a fülhallgató kimenet eltüntető megoldásaik elterjedésére.

Mostanra  elveszett a ’vezérürü’ státusz az Apple számára. Számos újítással a koreaiak szálltak be a dizájnba, majd jöttek a kínaiak. Az új őrület a szétcsúszó mobilok, akárcsak egy bizonyos Nokia telefoncsalád régebben.

A Nokia akkori megoldásai az alapfunkciók indítását tették lehetővé, mikor még egy mobil elsősorban telefonálásra volt szánva. A szétcsúsztatással bejövő hívást lehetett fogadni, vagy szabaddá tenni az érzékeny nyomógomb felületet. Az ellenkező irányú mozgatás pedig a hívásbefejezést és a gombok védelmet szolgálta a telefon használaton kívüli állapotában. Ikonikus jelent a Mátrix első részében, amikor Neo egy futártól kap Nokia mobiltelefont és kézbe veszi. Ott a beszélgetés indításához rugós mikrofonpanel csúszott ki. Ez pont 20 éves film, akkor a 8110-es modell volt a mobiltelefonok királya.

Mit szolgál ma a szétcsúsztathatóság?

Ma az okostelefonok szétcsúsztatása a szelfikamera használatra és biztonsági arcfelismerésre szolgál.

Kandikáló optikájó kamera szelfi készítése

A becsukás védelmi funkciója megmaradt, az optika biztos védelmet kap a kijelző mögé becsúszva. Van egy gyártástechnológiai megfontolás is, a kijelző egyetlen, megtörés nélküli felületet képezhet. Eltűnik belőle a sziget, amely a felület felső részében vakcsíkkal rontotta az esztétikai összhatást.

Kandikáló optika felépítése
Kandikáló optika felépítése

Mára a kandikáló optikájú mobiltelefonok sora lát napvilágot. Ötletgazda a VIVO NEX volt, majd jöttek a követők sorban, úgymint az OPPO, a XIAOMI, a LENOVO, a HONOR.

Van köztük motoros megoldás (OPPO), de a gyártók zöme a kézzel mozgatott kettős panelre voksol.

A külön mozgó frontkamera lencserendszert körbefogó szabad terület igényesebb optika beépítését teszi lehetővé és a biztonsági arcfelismerő jelkibocsátás/fogadás elektronikája is kényelmesen fér el.

Ha már a mobilok telefonbeszélő funkcióján nincs mit csiszolni, a jövőre nézve izgalmas lehet, hogy a gyártói lelemény milyen egyéb nyalánkságokkal szórakoztat el minket.

Ilyen lesz az összecsukható LED kijelzős mobilok ez évre beharangozott megjelenése.

www.hihonor.com

Kandikáló optikájú mobiltelefonok

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét