Visszaesett nemzetközi mobiltelefon kereslet tapasztalható a 2023 Q1 első negyedévi eladások számainak tükrében. Ennek oka többek között a piac egyfajta telítettsége. Másik ok a gazdasági visszaesés világszerte (elszabadult árak, energiateher, háború, stb.). Harmadik a még mindig létező viszonylagos chip hiány.
Mindezek korántsem fedik le a teljes hátrány-palettát.
Hullámvasút az 1.2 milliárd tavalyi összes eladásban.
A fenti szám mennyiségben értendő és nem pénzbeli összesített adat.
A negyedik negyedév – csakúgy, mint minden előző évben – húzta fel a tavalyi statisztikát. A Q4 az év végén az erre időzített, tervezett vásárlások ideje. Az összes nagy márka zászlóshajói is ebben az adott időszakban jelennek meg.
A visszaesett nemzetközi mobiltelefon eladások mellett 2022-ben – hosszú időszak után – az Apple lett az aranyérmes. Már ami az utolsó Q4 idősávot jelenti. Ez alatt 22% piacrészt hasított ki a mennyiségekből a 21%-ot teljesítő Samsungot beelőzve.
Rövid lett az öröm, idén a Q1 megint a Samsung cégé
Korea fordított a helyzeten és újra az élre állt. Az S23 széria modelljei borsos áruk dacára igen jó fogadtatásra találtak a világpiacon. Lehetséges az is, hogy Európáé az oroszlánrész azzal, hogy ide érkező minden S23 mobil is már csak Snapdragon vezérlő chipet kap. Az Exynos koreai gyártmány kipöckölve.
Vetítési alapul szolgálhat az is, hogy a tavalyi S22 széria után volt olyan ország, ahol az S23 mobilok 70 százalékos eladási növekményt produkáltak.
Visszatérve a világpiaci értékesítési vonatkozásokra, a Samsung Electronics által elért 22% piaci részesedés sovány vigasz lehet a tavalyi Q4 időszak 14 év óta legrosszabb száma után. Ráadásul a szelet mérete egy amúgy zsugorodó méretű tortából lett kivágva.
A visszaesett nemzetközi mobiltelefon kereslet ellentétes:
csökkenő összes eladási végszámok kontra megszerzett nagyobb világpiaci részesedéssel, amit a Samsung vitt haza. Az idei Q1 első helyre elegendő 22%-os Samsung teljesítményt helyesen kell értelmezni. Mivel jóval nagyobb mennyiségek eladása mellett tavaly megszerzett második helye a Q4-ben tekintélyes 24% volt (saját értékesítési adatait nézve).
Mivel a statisztika is pártos tudomány, ki kell jelenteni, hogy az Apple eladások csak egyetlen százalékkal maradtak el a Samsungétól. 21%-ra sikeredtek. Egyetlen százaléknyi eltérés akár számbavételi metódus hiba is lehet. Az Apple cégnek amúgy nem kell búslakodnia. Mivel a tiszta nyereség bevétele most is cca annyi, mintha valamennyi versenytársa összesített tiszta nyereségét összeadnánk. Gondolkodtató ellentmondás.
A Samsung és Apple után jövő konkurencia résztvevőiből a futottak még kategóriát a Xiaomi vezeti. A világ mobiltelefon eladásaiból 11%-os piaci részesedése származott. Ez éppenséggel fele a nyertes Samsung teljesítményének. Sereghajtók a BBK kínai csoport képviselte OPPO/ Realme/OnePlus cégek, összesen 10%-os részesedéssel. A listán örök ötödik a Vivo, változatlan 8%-os részaránnyal. A nem lajstromozottak részesedése halmozottan 28%. Fedi az előző három helyezett értékét(!).
Szakértők remélik, hogy ez év végére újra felfutnak az eladások (a Covid19 előtt teljesült mutatókat meghaladva). Így csak három évnyi piaci fejlődés ment veszendőbe. Szebb, jobb jövőt!
Anyag és illusztráció forrása: www.sammobile.com
Visszaesett nemzetközi mobiltelefon kereslet