iPhone 12 Pro Max szuper 5G-vel száguld majd

 érthető az Apple szelektív döntése

0
131
iPhone 12 Pro Max szuper 5G-vel
iPhone 12 Pro Max szuper 5G-vel

iPhone 12 Pro Max szuper 5G-vel száguld majd, míg a többi 2020-as modell a fapados 5G-vel megy.

Az Apple két oldalról is érezheti magát szorongatva. Az egyik a technológia, emellett  költséges marketing háborúiban pozícióinak kényszerű javítása.

Technológiai oldalról a saját SoC (system on chip) központi vezérlő morzsa, amit saját fejlesztésként idén szándékozik bevetni A14 néven. Nem sima ügy kifejleszteni egy korszerű (és időtálló) chip architektúrát. Talán majd hasznosít egy-két ötletet, amit a kínaiak már felhasználtak saját chipjük (Kirin) kifejlesztéséhez. Utóbbit az USA embargó serkentette. Később randevú lehet a szabadalmi és egyéb szomszédos jogok ügyén a bíróságon.

A marketing terén sem tud az Apple villantani, a 2020. első félévének összesítései szerint mindössze 14%(!) arányban részesül darabszám szerint a globális mobiltelefon eladásokból. Azzal vagy vigasztalódik vagy nem, hogy az értékesítésekből származó bevételeinek nyereségtartalma arcpirítóan magas és ezt az arányt a versenytársak közül még megközelíteni sem tudja egyik sem. Ehhez viszont kell egy önként és dalolva asszisztáló, Apple-mammonra rágyógyult Mac, iPad, iPhone vásárló szegmens.

Miért csak az iPhone 12 Pro Max száguld szuper 5G-vel?

Az 5G hálózati kiépítés eddig több fejtörést okozott, mint amennyi biztos hasznot a konyhára hozott.

5G GSM adótorony
5G GSM adótorony

Bár védhetetlen szempontok által feltüzelve, de az 5G ellenesség mégiscsak az egyik gond intő jele. Indokolatlanul nagy a teher az energiatöbblet miatt a mobiltelefon használón és a nem használókon is. A nem használókra legjobban a passzív dohányzás példája vonatkozik: ha magunk nem gyújtunk rá, akkor is beszívunk dohányfüstöt.

Az 5G esetén a jelek ugyanolyan adott távolságra történő továbbításához a (6 gigaherz alatti) hullámhossz rövidsége miatt nagyobb energiaigény áll elő. Ez a meglévő 4G rendszerhez viszonyítva igaz.

5G adótorony
5G adótorony

A hatótávolság zsugorodását kiküszöbölő nagyobb sugárzási energia nem csak az 5G adótornyokra ró nagyobb feladatot, hanem minden egyes 5G-t használó mobiltelefonozóra is. A mobilnak a telefonáló feje mellől nagyobb energia nyalábokat kell kilőnie az 5G adatkapcsolat során, de nemcsak a külvilág felé, hanem a 360 fokos térbeli kisugárzásból a koponya (és az agy) is jócskán kap belőle.

Ezt fokozza két további komplikáció. Az egyik a stabil vételi viszonyokat biztosító technikai szükségszerűség az 5G-s mobil készülék antenna rendszerének feljavítására. Ez egyfajta előny, mert érzékenyebb lesz a telefon. Ugyanakkor nagyobb energiamennyiség fogy a kommunikáció során, ami eszi az akkumulátor kapacitását.

Több antennához rendszerint nagyobb telefonház kell és az akkumulátor méretét is növelni kell, hogy a 4G-hez képest ugyannyi ideig legyen képes 5G üzemmódban működni. Megnövelt akkuméret tehát semmivel nem növeli a telefon használható üzemidejét, ami meg egyfajta hátrány.

Vagyis az iPhone Pro Max száguld szuper 5G-vel, a többi a simával

A sima 5G csak valamivel gyorsabb a 4G-nél, az 5G -nek 6 GHz alatti tartományban működtetett változat esetén. A szuper 5G külön neve mmWave és milliméter hullámhosszú frekvencián működik 26 és ez feletti gigaherzen.

Ez nem a turistaosztály, hanem a luxuskategória. Ilyen készülékekből alig  van a piacon.

Turistaosztály alatt értve a kínai sokféleség (Xiaomi, ZTE, Huawei, stb.) és ide sorol koreai versenytársuk a Samsung S20 5G-képes változta is. Szolgáltatók közül mmWave változat az USA-ban csak a Verizon hálózatában érhető el, az csak is limitálva. Viszont Japán és Korea is rajta van ezen a rövid listán. Ma komoly piacot építeni erre megalapozatlan, mégis hogy ne érje szó a ház elejét, az Apple bedobta az iPhone 12 Pro Maxot.

A iPhone 12 család összes többi modellje mind alkalmas lesz viszont a fapados 5G szolgáltatás használatára.

Az iPhone 12 Pro Max 6.7 colos Super Retina XDR OLED kijelzővel, tripla (3x12MP) kamerával, 6GB RAM mellett 128/256/512 (!) GB tárhellyel, arcfelismerő azonosítóval, vezeték nélküli tölthetőséggel jön ki. Összességében nem nagy durranás, adatai mint bármely nívós versenytárs modellé. Viszont valószínűleg azok árának a kétszereséért.

Specifikációból egyelőre többet tudni a többi modellről nem lehet.

forrás: www.fastcompany.com                    képanyag: www.wikipedia.org

iPhone 12 Pro Max szuper 5G-vel