Már egy okostelefonnal is lehetsz elismert fotós

0
130
Már egy okostelefonnal is lehetsz elismert fotós
Már egy okostelefonnal is lehetsz elismert fotós

Tavaly decemberben nyolcadik alkalommal rendezték meg a Mobile Photography Awards versenyt. Itt olyan fotóművészeket díjaznak, akik nem a hagyományos fényképezőgépekkel dolgoznak, hanem a mobiltelefonjukkal.

Néhány éve ez még elképzelhetetlen lett volna, azonban a technológia azóta annyit fejlődött, hogy már a könnyebben elérhető modellek is erős hardverekkel és kiváló minőségű kamerával rendelkeznek.

A 2018-as év legjobb mobil fotósa

Az MPA zsűri gárdája a leadott művek együttesét értékeli, nem csak egy különálló képet. Ez alapján a 2018-as nagydíjat a lengyel származású Dominika Koszowska nyerte el. Művei egyébként is nagy sikernek örvendenek és számos kiállításon szerepelnek Lengyelországban és világszerte egyaránt.

Dominika szerint a mobillal történő fotózás legnagyobb előnye, hogy a készülék mindig kéznél van. Elmondása szerint rögtön a telefonon tudja szerkeszteni és megosztani a képet. Ezen túl azt is pozitívumként sorolta fel, hogy könnyebben be tud olvadni a tömegbe, így természetesebb képek készülhetnek.

Képei a spontán lehetőségek és a megtervezett koncepciók keverékéből állnak össze. Legtöbbször a természetes fényeket használja, ami látszik a naplementékkel és napkeltékkel operáló képein is. A Sony Mobile blogján arról is mesél, hogy szerinte az érzelmek megragadása a legfontosabb.

A díjnyertes mobil

Természetesen a mi szempontunkból az igazán érdekes az lesz, hogy milyen mobillal is lőtte ezeket a lélegzetelállító képeket. Nem is húzom tovább az időt: Dominika kedvenc telefonjai a Sony Xperia sorozatból kerültek ki, mégpedig az Xperia XZ1 és XZ2 modellek.

Ezek a készülékek híresen jó minőségű kamerával rendelkeznek. A nem rég bejelentett Xperia 1 három beépített kamerával fog rendelkezni, amivel szinte gyerekjáték lesz professzionális minőségű képeket készíteni.

Mire lesz szükséged, ha te is a telefonoddal fotóznál?

Egy elfogadható minőségű kamerával rendelkező mobil magától értetődő. Azonban ezen túl találhatsz még néhány olyan kiegészítőt, amikkel a homályos, ügyetlen képeidből díjnyertes műremekeket varázsolhatsz.

Kaphatsz például a telefonhoz rögzíthető optikai lencséket, amik új lehetőségeket nyitnak meg előtted. Egy egyszerű tripod-szelfibot kombó pedig sokat segíthet stabilizálni a telefont, hogy élesebb fényképeket lőhess. Ugyanilyen hasznos lehet a távkioldó vagy a telefonhoz rögzíthető vaku is.

Ha a természetben is szeretnél fotózni, akkor érdemes lehet egy jó minőségű telefontokot is beszerezned, ami megvédi a készüléket a kosztól és az esetleges sérülésektől.

Ezen túl mindenképpen javasolnék egy online tanfolyamot, de legalább néhány cikk átolvasását. Számos elsőosztályú tanácsot olvashatsz, amik egy életre megváltoztathatják a fényképezési szokásaidat és az Instagram profilodat egyaránt.

Már egy okostelefonnal is lehetsz elismert fotós