Pofon az iPhone hardver megoldásainak

Meg lehet unni, hogy az Apple mindig más akar lenni

0
220
Pofon az iPhone hardver megoldásainak
Egy Apple iPhone Pro Max átalakítva USB-C portos kivitelre

Pofon az iPhone hardver megoldásainak, nagyot csattan és nem az Apple csöngetett be érte.

Régiek a gyökerek, a PowerPC kontra AT kompatibilis személyi számítógép világába nyúlik vissza. Akkor az Apple a Motorola vezérlő chipeket használta. A folyamatos műveleti sebesség növelésének kényszere aztán a Motorola architektúrát feszegetni kezdte.  Kényszerűségből az Apple a rivális Intel processzorokat volt kénytelen beépíteni és PC szabvány szerint készült memóriamodulok is kerültek bele.

Ezzel az Apple hardver csőlátásának befellegzett.

Ugyanezt a történetet láthattuk az iPhone kezdetekor. Egy idő után a Motorola vezérlő chipet itt is le kellett váltani. Nem bírta a frekvenciaemelést, melegedett majd forrósodott, végül ki is esett a versenyből.

Az egyéni fejlesztések a zsinórcsatlakozások terén is – stílusosan – szakadáshoz vezettek. Az Apple kitalálta FireWire hatására fejlődött ki az USB számítógépes szabvány. Majd az Apple megint lépett egyet és jött a Lightning csatlakozó aljzat. Sőt sajátos gondolkodása okán az Apple még kontroll MFi (Made For iPhone/iPad) chipet is rak a cuccaiba. Utángyártott kábellel, töltővel, stb. készülékei szóba ne álljanak. Különutasan spéci névhasználatot is mellé tolnak, így lehet egy ThunderBolt kábel akár 20 ezer Ft.

Az Apple fordíthatós (mindegy hogy fejjel lefelé vagy felfelé kerül az aljzatba) megoldásra válasz a szintén fordíthatós USB-C kivitel a PC-s világban. Lightning kivitelű csatlakozót persze nem fogad be.

Pofon az iPhone hardver megoldásainak az EU új direktívája is.

Ahol is nem ájulnak el az Apple nagyságától, hanem a józan ész mentén be fogják vezetni az egységes csatlakozó aljzatot előíró követelményt. Minden újonnan eladott mobiltelefon azonos szabványú csatlakozóval legyen ellátva. Ésszerű + anyagtakarékos megoldás. Az androidos oprendszer tarol, és az Apple az összes eladások kb. ⅓ részét birtokolja a világban. Így az új szabvány Európában csak az USB-C lehet. Feltéve hogy az Apple továbbra is akar EU-s telefoneladást szép haszonnal, akkor effelé kell lépnie.

Pofon az iPhone hardver megoldásainak

mert különutas politikája csatát veszített, győz a közjó. Kommunikációjában az Apple már belengette, hogy foglalkozik az USB-C szabvány adaptálásának a kérdésével. Erre mi történik? A szomszédban nem várnak senki elhatározására. A szlovákok megcsinálták az átalakítást és videóval dokumentálták.

A DEEP nevű cégük révén kis időre a kaliforniai Cupertino helyett Nové Zámky lett a világ közepe.

Az Apple iPhone 12 Pro Max USB-C kábelt befogadó új porttal
Pofon az Apple hardver megoldásainak az USB-C portos iPhone 12 Pro Max átalakítás

Képanyag:  DEEP s.r.o., Nové Zámky / Slovensko

Egy iPhone 12 Pro Max modell USB-C aljzatot kapott.

Működik az iPhone 12 mint a kisangyal: beszélget a Mac notebook szériával, másol adatot és tölti is a telefont. Lehet, hogy az Apple főhadiszállásán borogatják magukat, vagy feljelentik a szlovákokat bármiért, vannak jogászaik. De az is lehet, hogy seperc alatt szőröstül-bőröstül felvásárolják a szlovák céget.

Az iPhone 12 Pro Max sikeres USB-C portos átalakítása

A többi Apple hardver kezdeményezés nem akar állapotváltozásba fordulni.

Kiirtották a telefonjaikból a fülhallgató aljzatot. Ez már nem visszafordítható trend, a többi gyártó követi. Az Apple világában a Bluetooth viszont csak fülhallgatós telefonálásra vagy külső hangsugárzóval történő zenehallgatásra jó. Még az Apple okos Siri vezérlésre sem jó. Esküdt ellenségei a külső SD-kártyás memóriabővítésnek is. Nincs jövője, bár náluk múltja sem volt…

Ha a befelé fordulás és a zárt karámban legeltető állattartás elve átalakul, onnan kezdve lesz remény. Európa eséllyel szurkolhat. Az Apple árul majd telefont USB-C portos csatlakozással. Lehet hogy már 2023-ban valóra válik az iPhone 14 modellben. Mellesleg az Apple új notebookjain ott virít az USB-C aljzat.

Fog az Apple üzletet csiholni úgy is, hogy a telefon USB-C porthoz Lightning adaptert árul.

Pofon az iPhone hardver megoldásainak